Dunaújváros

Dunaújvárosi Egyetem , 2020. május 15.

Bozóki Boglárka mezőgazdasági mérnök, növényorvos

Munkájával bizonyítani kívánja, hogy a nőknek is helyük van az agráriumban, mind az elméleti, mind a gyakorlati munkában.
Küldd el ismerősödnek ha tetszett Nyomtatás

Amikor az emberek meghallják, hogy mi a foglalkozása, munkáját úgy képzelik el, hogy ha valakinek van egy beteg növénye, felhívja telefonon a növényorvost, aki házhoz jön, megnézi a beteg növényt, majd ad egy receptet a gyógyuláshoz.

 

E szakma sokkal összetettebb – magyarázza. A szakember már a vetés előtt tanulmányozza az adott területet, és mindent számításba vesz, ami a növény életére hatással lehet. 

Gyermekkora óta kötődik az agráriumhoz: vidéki kistelepülésen nőtt fel, családja tagjai is mezőgazdasággal foglalkoztak, s úgy érezte, neki is ebben a szakmában van a helye.

 

 

Tapasztalata szerint nehéz nőként gyökeret verni az agráriumban, annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban sokat javult Magyarországon a helyzet. Úgy látja, egy férfit azért még mindig komolyabban vesznek a mezőgazdaságban. Pedig meglátása szerint a nők is be tudják bizonyítani, hogy az agráriumban igenis helyük van, mind az elméleti, mind a gyakorlati munkában.

 

A tehetségről pedig így vall: „A tehetség kibontakoztatásához a legfontosabb kulcs a kitartás; folyamatosan törekvőnek és kitartónak kell lenni ahhoz, hogy nagy célokat érjünk el az életben.” Apró célokkal, apró sikerekkel kell kezdeni, folyamatosan előre haladva. Mindez nem jelenti azt, hogy ne merjünk az életben nagyot is álmodni – tanácsolja.

Hirdetés
Ennek az oldalnak az eredeti elérhetősége: http://www.talentn.hu/bozoki-boglarka-mezogazdasagi-mernok--novenyorvos
Praesent et nulla eu nibh laoreet varius. Nunc venenatis nisi in libero. In sed justo. Sed risus. Cum sociis natoque penatibus et magnis dis parturient montes, nascetur ridiculus mus.